Úgy körülbelül 10 évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy az életem válságba jutott és minden amit addigi életem során fontosnak, vagy elérendő célnak tekintettem átértékelődött, vagy mellékessé vált. Egyetemi tanulmányaim hivatalosan a végükhöz közeledtek én azonban nem láttam perspektívát abban, hogy végzős politológusként választhatok a pályaelhagyás, vagy egy a szakmához kapcsolódó, de általam mégis vállalhatalan elvek és mechanizmusok mentén működő intézménynek végzett munka között. Ehelyett élénken foglalkoztatott a kérdés, hogy lehet e máshogy élni és ha igen akkor hogyan? E kérdés kapcsán fordult figyelmem a magyar ökológiai mozgalom, és azon belül az ökogazdálkodás és az ökofalvak, mint egy lehetséges alternatív életforma, és önfenntartási lehetőség felé. E témakörnek azonban nem csupán a – kétségkívül nagyon érdekes - termesztéstechnológiai oldala érdekelt, hanem idővel sokkal inkább a társadalom és közösségszervező elvei, módjai, módszerei.

    2006-2007 tájékán elkezdtem magyarországi ökofalvakat látogatni, majd idővel volt szerencsém látogatást tenni különböző programok keretében külföldi ökofalvakban is. Első célzott komolyabb utam 2007 tavaszán Visnyeszéplakra vezetett, mely már akkoriban is az egyik legsikeresebb magyar ökofalunak számított. Zöld körökben sokat hallottam Visnyeszéplakról, festői fekvéséről, sikeres közösségi szervezetrendszeréről, ezért úgy döntöttem néhány barátom társaságában egy egynapos kirándulás keretében felkeresem a falut, bár akoriban még elsősorban a falu összképe, és az ökogazdálkodás technikai részletei érdekeltek.

    Egy forró áprilisi napon indultunk útnak autóval Pécsről három jóbarátom kíséretében. A kocsival kicsit megkésve, már a déli órákban futottunk be Visnye településre, ahonnan gyalog folytattuk tovább utunkat. A település általános iskolájának falán még a szocializmus idejéből hirdette egy vöröscsillagos, sarlókalapácsos címertábla, hogy „állami általános iskola”.

    A szokatlanul forró áprilisi napsütésben végeláthatatlan gabonaföldeken keresztül poroszkálunk célunk felé, de csak sejtéseink vannak róla, hogy a megfelelő irányba megyünk. Itt-ott bokrokkal, cserjével benőtt területek szegélyezték utunkat, a távolban soha elérhetőnek nem tűnő erdősávok kéklettek. Balkéz felől egy épület romjai tűntek fel ahogy kanyarog az út, mellette öreg vadkörtefa, és csipkebokrok. Talán rég elhagyott tanyaépület. Vajon közel vagyunk már a faluhoz?

    Az út elágazott jobb és balkéz felé, én érzés alapján jobbra navigálom a csapatot. Felkapaszkodunk egy dombra majd a dombon az út melletti magaslesre, hogy tájékozódjunk, de mindenfelé csak szántók, cserjések, és távolabb erdők váltakoznak. Végül útbaigazítást kapunk arra járóktól és elindulunk visszafelé le a dombról, mégis a baloldali utat választva. Végre beérünk a fák közé amit nem bánok, mert már nagyon ki vagyok tikkadva, hiába kellett volna folyadékot hozni magammal. Aztán váratlanul kiérünk a fák közül, és hirtelen a faluban találjuk magunkat, vályogból épült parasztházak elszórtan az út mentén. Nem tűnik összefüggő ökofalunak, inkább olyan a benyomásom mintha egy település külterülete lenne. Egy udvarban baromfiakat látok nagy tömegben, majd a vízmosta földúton egy fura lány jön velünk szembe aki jövetelünk célja felől érdeklődik. Rajta kívül egy teremtett lelket sem sodor az utundkba a sors, noha több épületet és kertet is láunk. Elérünk egy haranglábhoz, mellette egy fedett étkezőhelyiség ami feltehetően közösségi célokat szolgál. Telik az idő, én meg kicsit tanácstalan és csalódott vagyok, valami vadregényesebbett képzeltem el. Lassan el kéne indulni hazafelé, én azonban – szomjúságom oltandó bekéretőzöm egy portára vízért. A ház nagyon takaros, csakúgy mint a gyümölcsfákkal és virágokkal teli kert, a tulajdonos nagyon készséges, örömmel válaszol kérdéseimre. A pohár víz amit felhajtok frissítő és jó ízű, megtudom azt is, hogy fúrt kútról van ahonnan a ház vízellátása is.. A ház fehérre meszelt, vályogból készült takaros, a kert fái kellemes árnyékot adnak, a faluban az áramot napelemek szolgáltatják.

    Rövid benyomásokat követően már indulnunk kell vissza. Utólag végiggondolva jobban is előkészíthettem volna ezt a látogatást. Jobb lett volna még több részletet megtudni erről a közösségről és a faluról, de pont ezért is – meg azért mert azóta sok jó és érdekes dolgot hallottam azóta róluk - tervezem a felkészültebb visszatérést a közeljövöben és hozzá kapcsolódóan természetesen az újabb beszámoló megírását is.

Visnyeszéplak egy aprócska ökofalu mintegy 150 lelket számláló közösséggel Baranya és Somogy megye határán, a Zselicség délnyugati peremén (Zselicszéplaknak is nevezik). A rendszerváltás idejére elnéptelendő falu történetében (a később még részletesebben bemutatandó szintén baranya megyei Gyűrűfűhöz hasonlóan) a 90-es évek derekán következett  be fordulat az első betelpülők (műegyetemi táncházasok, és a BME Zöld körösöeinek) megjelenésével. 2005-ben lendületet vett a betelepüők száma, a helyben született gyermekek száma 50% a közösség összlétszámán belül. A helyiek főleg gyümölcsészettel, állattartással és kézműveséggel foglalkoznak, az önkormányzati feladatokat de facto a Visnyeszéplaki Faluvédő és Közművelődési egyesület látja el.